Az Amulett Panzió Debrecen óvárosában a Nagyerdőn, az úgynevezett "Erdőalja" részen található, egy végtelenül csöndes, átmenő forgalomtól mentes kis utcácskában. Tőlünk néhány száz méterre van csupán, a városunk nevezetesebb rendezvényeit lebonyolító Főnix Csarnok, a Debreceni Sportuszoda, a Hódos Imre Sportcsarnok, s a "Lovarda" is, mely a könnyűzenei és színházi élet nívós eseményeinek rendszeresen otthont adó színtere. Ugyanitt található a Debreceni Egyetem Jogi kara melyre közelségünk miatt rendszeresen érkeznek hozzánk az oda járó hallgatók.
A panzió "másik oldalán" szintén egy kellemes sétával érhető el az Aquincum, Mediterrán Élményfürdő, előtte a Csónakázó-tóval, a patinás Vigadó étteremmel, és a Leveles Csárdával. De ugyanitt található az Állatkert és a Vidámpark is, mint ahogyan a Jégpálya és a Stadionok is.
Az óváros hangulatos kis utcáin, egy tizenöt perces sétával elérhető a város központ, ahol szintén több nevezetesség is látható, mint például a debreceni Nagytemplom, a Református Kollégium, a Déri Múzeum, s a nemrégiben átadott Modem is.
A családias légkőrt idéző épületben egy, két, három és négyágyas szobák, valamint egy konyhai kisgépekkel teljesen felszerelt étkező konyha, és egy nagy társalgó várja a pihenni vágyó Vendégeket, ahol külön tévézési, olvasási, és internetezési lehetőség van.
Szobáink színes tévével, zuhanyozóval felszereltek. Az udvaron zárt parkoló, és saját kis pihenő kert áll a vendégek rendelkezésére.
A környék ellátottsága minden szempontból maximálisan kielégítő,
patikától szépségszalonig, éttermektől szórakozóhelyekig minden
megtalálható. Amennyiben felkeltettük érdeklődésüket szeretettel
várjuk, hogy meglátogassák kis panziónkat.
Szoba paraméterei: WC, zuhanyzó / fürdőkád, TV
Szállás szolgáltatásai: önellátó, konyha, mikro, hűtőszekrény, ebédlő, parkoló, zárt parkoló, TV, kert, udvari tűzhely, társalgó
Környék szolgáltatásai: élelmiszerbolt, étterem, cukrászda, gyorsétterem, kávéház, parkoló, buszparkoló, erdő/park, strand, gyógyfürdő, uszoda, szolárium, szauna, múzeum, kastély, emlékmű, színház, állatkert, vidámpark, posta, pénzváltás, benzinkút, fodrász, kozmetikai szolgáltatás, egészségügyi szolgáltatás