Szálláshelyek
Wellness hotelek
Vendéglátóhelyek
Fürdők
Települések
Események
Látnivalók
Múzeumok
Útvonaltervező
Fotógaléria
Fotó feltöltése
Ajánló
Ismertető
Szállásadóknak


Partnereink:


Töltéstava

telefon körzetszám:
96
lakosság:
2134 fő
terület:
2317 km2


Község.
Megye: Győr-Moson-Sopron megye.
Nyugat-Dunántúl régió.
Győri kistérség.
Lakosok száma: 2134.
Lakások száma: 558.
Terület: 2317 hektár.
Telefon körzetszám: 96.
Irányítószám: 9086.

Töltéstava község Győr-Moson-Sopron megyében, a Győri kistérségben.

Fekvése

A község a Győrt délről övező agglomerációs gyűrű része. A 81-es számú Székesfehérvárra vezető főút mellett, Győrtől 9 km távolságra található, a Győrt elkerülő autópálya leágazásánál.

Története és mai élete

Mai területe 1934. január 1-jén vált ki Pér község területéből, és ekkor alakult önálló közigazgatási egységgé. A település három nagyobb puszta egyesüléséből (Töltéstava, Táplány-puszta, Söptér-puszta) fejlődött önálló községgé. A kelta uralom alatt már lakott hely volt. A kutatások során innen került elő a leggazdagabb leletgyűjtemény. Az ásatások során találtak római kori villa maradványait is. 1200-ban, mint puszta a Töltéssy család tulajdona volt (Tiltéstuova). Egy 1220-ból származó oklevél szerint már népes helység Teteusy possesió néven. A török hadvonulatok alatt megsemmisül a település, melyet ezután többen bírnak a névadó családon kívül. A birtokjegyzékben az 1619. évi összeírásban Theöthössy Andráson kívül nagyobb birtokrész Kutassy Mihályné tulajdona volt. A török uralom alatt behódolt falu volt, s ezzel elkerülte a pusztulást. A pannonhalmi apátsággal hosszú birtokpert folytattak, ugyanis az apátság jóhiszeműen, de téves jogalapon bírta töltéstavai birtokát. A község sorsában osztozott az anyaközségével, Pérrel. Az 1828. évi hiteles adatok szerint tanya: 35 lakóházzal és 247 lakossal. Az 1930. évi népszámlálás szerint 465 lakosa volt Töltéstavának, s ebből 409 fő katolikus, 44 fő református és 12 fő volt lutheránus. A földbirtokreform 1921-ben Töltéstaván is megtörtént. Kiosztottak 20 házhelyet, s egy-egy telek átlagosan 360 négyszögöles lett. Legújabb kori történelmét befolyásolták a gazdasági és közigazgatási átalakulások, de kedvező földrajzi helyzete révén egyenletes és jól észlelhető fejlődés mutatkozik. A rendszerváltás óta önálló önkormányzata van. Ma 5-600 közötti a beépített házhelyek és az újonnan kialakított lakótelkek száma. Az új telkek közművesítése megtörtént. A közvilágítás korszerűsítését megvalósították olymódon, hogy a szolgáltató végezte el a munkát. A felhelyezett világítótestek általi takarékos fogyasztás lett a felújítás forrása.

A községhez tartozó Táplánypusztán van a több mint száz éves Lévay-kastély. A kastélykápolna falán báró Lévay Henriknek, az első magyar hitelintézet alapítójának emléktáblája látható. A kastély ma szociális otthonként működik.

A község Győr peremén éli mindennapi életét. A győri vállalatok felszívták a hetvenes évek elejére azt a feleslegessé vált munkaerőt, melyet a mezőgazdaság már nem tudott foglalkoztatni. A rendszerváltás környékén a falura költözési hullám miatt nőtt meg a község népesség száma. A növekedési trend tartósnak ígérkezik, mert a község infrastruktúrája kiépült. Egyedül a csatornahálózat hiányzik. A város közelsége és a falusias „nyugodtság” kedvező irányultságként hat. A néhány helyben lévő kis és középvállalkozó kereskedelmi munkát, a többiek mezőgazdasági és szolgáltató tevékenységet folytatnak. A legjelentősebb gazdasági társaságok: a mezőgazdasági termelőszövetkezet, mely Győrsággal és Pázmándfaluval közös gazdaság, a székhelye Töltéstava. A LAMEX, a MIRALUX, a SZA-TE és a Schneider kft. termelését nagy részét külföldre szállítja. A lakosság zöme Győrben keresi meg kenyerét. A közlekedés autóbuszokkal, illetve magán gépkocsikkal bonyolódik le. A jelenlegi közlekedési igényeket kielégíti.

A településen az alapvető vonalas és intézményi infrastruktúrák megtalálhatók. A község rendelkezik: házi-, gyermek és fogorvossal, valamint védőnővel. Napköziotthonos óvodája és Általános Közművelődési Intézménye van, mely magában foglalja az általános iskolát. Ez utóbbi két intézményt az elmúlt években felújították.

Látnivalók

Külső hivatkozások

Képtár

Győr-Moson-Sopron megye települései