Szentgotthárd

A környék eseménynaptára
Szentgotthárd térképe

telefon körzetszám:

lakosság:

9047 fő

terület:

6773 km²

Város.
Megye: Vas megye.
Nyugat-Dunántúl régió.
Szentgotthárdi kistérség.
Lakosok száma: 9047.
Lakások száma: 3284.
Terület: 6773 hektár.
Telefon körzetszám: 94.
Irányítószám: 9955.

Szentgotthárd (szlovénül Monošter, németül St. Gotthard) a legnyugatabbra fekvő magyar város. Vas megyében található, 1983-ban kapott városi rangot.

Fekvése

Közvetlenül az osztrák határ mentén, a megye délnyugati csücskében, a Rába folyó jobb partján helyezkedik el. Közúti határállomás és vasúti határátkelő.

Története

Forrásmunkákból megállapítható, hogy Szentgotthárd már az ősidőkben is lakott hely volt, felszíne, éghajlata, növényzete, talaja biztosította a megélhetést az ősközösségben élő emberek számára is. A kő-, réz-, bronzkorból nincsenek leletek.

Szentgotthárd története tulajdonképpen a ciszterci rend Szentgotthárdon való megtelepülésével kezdődik. Alapjait a Rába jobb partján levő teraszon rakták le. I. István egyházszervező munkája eredményeként még ez a gyéren lakott vidék is a katolikus egyház része lett: a távoli bajorországi, passaui egyházmegyéhez tartozott. A város és az apátság a nevét Szent Gotthárdról, a 11. században élt bajorországi bencés apátról, illetőleg püspökről kapta, akit 1131-ben avattak szentté, és aki abban az időben szintén a bajorországi passaui egyházmegye területén élt. Személyét már életében is nagy tisztelet és csodálat övezte. Hittérítő papok (bencések) hozták magukkal Szent Gotthárd tiszteletét és kultuszát erre a vidékre is. Így lett száz évvel később, a 12. század elején a helyi plébániatemplom védőszentje, és az ő nevét vette fel a templomhoz tartozó akkori falu is.

A település története összefügg a ciszterci rend és apátság alapításával. A forrásmunkák szerint 1183-ban III. Béla király 275 km<sup>2</sup> területet adományozott a rendnek azzal a céllal, hogy az ország eme területe is bekapcsolódjék a művelődésbe.

Miután a rendi előírásokban szerepel többek között az is, hogy települési helyül emberi lakóhelytől távol eső, emberkéz által nem bolygatott területet kell választani, feltételezhető, hogy III. Béla ezért jelölte ki a nyugati gyepűrészt az új rend telephelyéül. Fentiekből következik, hogy korábban itt település nem volt, következésképpen az első telephelynek a monostort kell tekinteni.

Szentgotthárd, azaz az apátsági major építése 1187-tel vette kezdetét. A város magja tehát egyrészt a Rába völgyében, a másik pedig a Zsida-patak mentén jött létre, melyhez Kethely is társult.

A nép kezdetben a falut Gotthónak nevezte, és ekkor már létezett Kedhely is. A neve arra utal, hogy keddi napokon tartották itt a vásárt. Létezett már a mai Zsida is, az egykori „Zsidófalva", ahol is zsidók éltek és kereskedelemmel foglalkoztak.

A majorokban megindult a feudális gazdálkodás. Eddig érintetlen területeket vontak be a termelésbe, meghonosították az ipart, megtanították a lakosságot a lereskedelemre. A 14. század közepén a szentgotthárdi jobbágyközségek népesek voltak, jómódban éltek, állattenyésztésük virágzó volt.

1350-től kezdve a község a monostorral együtt hanyatlásnak indult. 1391-ben Zsigmond király a szentgotthárdi apátságot a Széchy családnak adományozta, és három évszázadon át ez a család birtokolta.

1528-ban, a mohácsi csata után I. Ferdinánd Serédy Gáspárt nevezte ki szentgotthárdi apátnak. A Széchy család nem engedte be a birtokra a kinevezett apátot, ez később fegyveres harcra adott okot.

Az 1556-os források a települést vízzárókkal körülvett erődítményként említik. A későbbi időkben sokszor cserélt gazdát, mígnem a 17. században a monostor teljesen elpusztult. Bocskai István hajdúseregei stájerországi portyázásuk alkalmával visszafelé jövet Szentgotthárd felé közeledtek, a hír hallatán I. Ferdinánd hadvezére, Tieffenbach a monostort a templommal együtt a levegőbe röpíttette. Ezzel a ciszterci rend birtoklása és a szerzetesi élet végképp megszűnt, és megkezdődött a birtokért a harc a világi urak között.

Ilyen körülmények között jutottak el az 1664-es esztendőhöz, amikor élethalálharcot vívott a nép a törökkel. Raimondo Montecuccoli vezetésével a Rába menti síkságon ütköztek meg a császári seregek a török haderővel. A csata augusztus 1-én kezdődött el, melynek kimenetele végül is az egyesített császári és magyar seregek győzelmével végződött. A hirtelen keletkezett nagy zápor nyomán megáradtak a folyók és elzárták a törökök visszavonulását. A török sereg nagy része a Rábába veszett, a csatatéren 16 000-20 000 török holtteste hevert.

A források szerint gazdag zsákmányt hagyva maguk mögött, a törökök dél felé menekültek. A Rába áradása miatt Montecuccoli lemondott a török sereg üldözéséről. Közben a törökök augusztus 5-ig rendezték soraikat, és még egy támadást kezdtek, ami szintén vereséggel végződött. Így folyt le a szentgotthárdi csata, amelynek révén a község neve bekerült a történelembe.

A 18. században és a 19. század első felében tovább folyt a harc a terület birtoklásáért.

A településre ma is jellemző forma a 18. században kezdett kialakulni. A város magvát alkotó három major közepén dombon épült a templom, mely ma is uralja az egész környéket. A templom és a kolostor építését 1740-ben kezdték, tervezője, Pilgram Ferenc Antal, bécsi művészcsalád sarja. A tízoltáros templom hossza 50,3 méter, szélessége 17,5 méter, magassága 26 méter, a torony magassága 60,5 méter. A homlokzatot a szentek kőszobrai, aranyozott apáti címer, építészeti díszítmények, faragott kőpárkányok ékesítik. A templom festését Gusner Mátyás ciszterci fráter végezte, a kupolákat pedig az akkor híres bécsi akadémia festője, Dorfmeister és fia készítette. A két nagyméretű mennyezeti freskó a szentgotthárdi csatát és János prófétai látomását örökíti meg. A templom belső berendezései közül nagyon szép a barokk stílusú aranyozott szószék, a faragott orgona, valamint a templom pácolt tölgyből készült, fekete intarziás, faragott padjai, mely Schrezenmayr Gáspár ciszterci fráter 40 évi munkájának eredménye. Említésre méltók még a templom és kolostor ajtajának kilincsei, záróreteszei, hevederjei, sarokvasai, csillárjai. Alkotójuk nevét nem ismerjük.

1785-től kezdve szerepel Szentgotthárd mint járási székhely. Fejlődésében jelentős előrelépés történt 1873-ban, amikor megépült Graz felé a vasútvonal.

Az I. világháború után fejlődése megtorpant. A járás területéhez kapcsolták a volt muraszombati járás községeit is.

Gazdasági életében döntő tényező volt a 19. század második felében megindult iparosodás. Iparosai közül első helyen említjük a molnárokat, a tímárokat, a lábbelikészítőket, kovácsokat és bognárokat.

A mezőgazdaság termékeit a malom- és dohányipar dolgozza fel. A takácsmesterség helyébe lépett a selyemgyár, az ősi kovácsmesterséget felváltotta a modern kaszagyár, illetve mezőgazdasági gépgyár.

A település központja ma városias képet mutat, modern üzletek, éttermek, presszók állnak a vendégek rendelkezésére. Gimnáziuma több neves embert adott már az országnak.