Sopron
- A környék eseménynaptára
- Sopron térképe

Nyugat-Dunántúl
Megyei jogú város.
Megye: Győr-Moson-Sopron megye.
Nyugat-Dunántúl régió.
Sopron-Fertődi kistérség.
Lakosok száma: 57210.
Lakások száma: 24394.
Terület: 16906 hektár.
Telefon körzetszám: 99.
Irányítószám: 9400.
Sopron (németül Ödenburg) megyei jogú város Győr-Moson-Sopron megyében.
Fekvése
Magyarország nyugati határa mellett, az Alpokalján, Bécstől 60 km-re, Budapesttől 220 km-re található. A Soproni-hegység és a Fertő-tó melletti Balfi-dombság között, az Ikva-patak völgyében fekvő város.
Településrészek
- Balf (998 lakos)
- Brennbergbánya (604 lakos)
- Erdeiiskola (141 lakos)
- Görbehalom (204 lakos)
- Óhermes (26 lakos)
- Sopronkőhida (1312 lakos)
- Tómalom (467 lakos)
- Újhermes (118 lakos)
Története
A terület az őskor óta lakott. A római korban egy Scarbantia nevű város állt itt, amelyen két fontos útvonal is áthaladt. Fóruma a mai főtér helyén volt.A népvándorlás korában Scarbantia romokban maradt, új település csak a honfoglalás után jött létre itt. A 9.–11. század környékén a régi római városfalat kiegészítették, és felépült a vár is. Ekkor kapta magyar nevét a város, Suprun nevű ispánjáról. 1153-ban már fontos városként említik.
1273-ban Ottokár cseh király árulás következtében elfoglalta a várat. Annak ellenére, hogy Ottokár túszként magával vitte a város előkelőinek gyermekeit, Sopron 1277-ben megnyitotta kapuit IV. László király előtt, akinek így sikerült visszafoglalnia, ezért jutalmul szabad királyi várossá tette. Bár mindig közel volt az országhatárhoz, Sopron sosem tagadta meg magyar voltát.
1529-ben a törökök feldúlták ugyan a várost, de nem került török hódoltság alá. A megszállt területekről sokan menekültek Sopronba, ami lassan a törököktől szabad terület központjává vált. 1553-ban országgyűlést is tartottak itt.
Sopront Bocskai hadai 1605-ben feldúlták. A következő évtizedekben ezért a soproniak még jobban megerősítették városukat, új bástyák és városfalak épültek. A Rákóczi-szabadságharcot a város nem támogatta.
1676-ban Sopron teljesen leégett. Ezután a régi középkori épületek helyén barokk épületeket emeltek, megszületett a mai belváros. Ekkor építették újjá a Tűztornyot is. II. József idején Sopron lett a vármegye székhelye.
Széchenyi ösztönzésére épül meg a Dunántúl első vasútja, amely Sopront Bécsújhellyel és Béccsel kötötte össze. A szabadságharc után a határhoz való közelsége miatt Sopront az elsők közt szállták meg az osztrák hadak. Ezt az időt leszámítva Sopron szépen fejlődött egészen a 20. század elejéig.
1922-ben, a trianoni békeszerződés után népszavazás döntötte el, hogy Sopron és a környező nyolc község melyik országhoz akar tartozni. A soproniak Magyarország mellett döntöttek. Ekkortól hívják Sopront „a hűség városa”-nak (Civitas fidelissima). A szavazás napja, december 14-e azóta is Sopron ünnepe.
A város sokat szenvedett a II. világháború alatt, 1944-ben több légitámadás is érte. A szovjetek 1945. április 1-én szabadították fel a várost.
Bár a második világháború után megpróbálták Sopront is ipari várossá fejleszteni, ez nem járt sikerrel, így szerencsésen megmaradt bájos barokk arculata. Napjainkban Sopron az ország turisztikailag jelentős városa.
Látnivalók
- Tűztorony
- Széchenyi tér és Hűségzászló
- Esterházy-palota (barokk)
- Városháza (eklektikus, 1895)
- Storno-ház (reneszánsz)
- Fabricius-ház
- „Két mór”-ház (18. századi parasztbarokk)
- Patika-ház (15.–16. század)
- Lábasház (16.–17. század)
- Gambrinus-ház (régi városháza)
- Szent György-templom (Dómtemplom, barokkosított gótikus)
- Szent Mihály-templom (gótikus)
- Zsinagóga (középkori)
- Szentháromság-szobor
- Soproni Tavaszi Fesztivál
- Soproni Ünnepi Hetek
- VOLT Fesztivál
- Hubertusz kilátó
Híres soproniak
Sopron híres szülöttei
- Benedek Lajos (1804–1881) császári és királyi táborszernagy
- Kánya Kálmán (1869–1945) külügyminiszter
- Ottinger Ferenc (1792-1869) császári és királyi lovassági tábornok
Oktatás
Általános iskolák
- Általános Iskola - Grundschule (Brennbergbánya)
- Deák Téri Általános Iskola [1]
- Fenyő Téri Általános Iskola [2]
- Gárdonyi Géza Általános Iskola [3]
- Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola [4]
- Kozmutza Flóra Általános Iskola és Speciális Szakiskola [5]
- Lackner Kristóf Általános Iskola [6]
- Petőfi Sándor Általános Iskola
- Szent István Római Katolikus Általános Iskola
- Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium [7]
Középiskolák
- Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium /Líceum/ [8]
- Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola [9]
- Fáy András Gazdasági Szakközépiskola [10]
- Handler Nándor Szakképző Iskola [11]
- Horváth József Művészeti Iskola [12]
- Középiskolai Kollégium - (Leánykollégium)
- Lippai János Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium [13]
- Nyugat-Magyarországi Egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium [14]
- Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskola [15]
- Soproni Rendészeti Szakközépiskola [16]
- Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium [17]
- Széchenyi István Gimnázium [18]
- Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium [19]
Egyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem (NYME) [20]
Testvérvárosai
- Bad Wimpfen, Németország (1990)
- Bolzano, Olaszország (1990)
- Eisenstadt, Ausztria (2002)
- Kazuno, Japán
- Kempten, Németország (1987)
- Medgyes, Románia (1994)
- Rorschach, Svájc (1991)
- Seinajöki, Finnország (1986)
Sport
A városban működik az FC Sopron sportegyesület.
Külső hivatkozások
- Hivatalos oldal
- Soproniak nyitólapja - www.sopron.info.hu
- Virtuális soproni séta
- Startlap linkgyűjtemény
- index.Sopron portál
- Sopron az Irány Magyarország.hu honlapján
- Soproni szállások (angol) (magyar) (német) (olasz)
Soproni szállások:
Best Western Pannonia Med hotel****, Sopron
Ózon Camping, Sopron
Citadella Panzió, Sopron
Topáz Vendégház, Sopron
Ringhofer Vendégház, Sopron






