Szálláshelyek
Wellness hotelek
Vendéglátóhelyek
Fürdők
Települések
Események
Látnivalók
Múzeumok
Útvonaltervező
Fotógaléria
Fotó feltöltése
Ajánló
Ismertető
Szállásadóknak


Partnereink:


Sajtoskál

telefon körzetszám:
94
lakosság:
425 fő
terület:
941 km2


Község.
Megye: Vas megye.
Nyugat-Dunántúl régió.
Csepregi kistérség.
Lakosok száma: 425.
Lakások száma: 152.
Terület: 941 hektár.
Telefon körzetszám: 94.
Irányítószám: 9632.

Sajtoskál község Vas megyében, a Csepregi kistérségben.

Fekvése

Sárvártól 18 km-re északnyugatra a Metőc-patak partján a 84. számú főút mellett fekszik.

Története

A régészeti leletek tanúsága szerint a község területén már a 2. században római település volt. A Metőc-patak melletti területen a Pusztaszőllő-dűlőben római épületek jelentős alapfalai és gazdag mellékletekkel ellátott sírok kerültek elő.

A mai falut 1212-ben Kaal néven említik először. Nevéből következtethetően a honfoglalás után Kál horka szállásterülete lehetett.A 13. század elején már királyi birtok, 1212-ben említik István nevű papját is. 1234-ben már állt Szent Péter tiszteletére szentelt temploma. Ekkor a települést kiveszik a soproni várispánság uralma alól. 1359-ben ismét említik templomát. 1372-ben a Ják nembeli Niczky család birtoka. 1421-ben Luxemburgi Zsigmondtól évi két országos és heti egy vásár tartására vonatkozó jogot kapott. A falu különösen sajtvásárairől volt híres, erről kapta a nevét is.A 15. században a Niczkyek, a Lábatlani, a Patyi, az Unyani és a Farkas családok voltak a nagyobb birtokosai. Gyakran volt Sopron vármegye gyűléseinek színhelye. A 16. században lakói felvették az evangélikus hitet.

Vályi András szerint "Sajtoskál. Magyar falu Sopron Várm. földes Urai G. és N. Niczky Uraságok, a’ kiknek két lakó, és gaszdasági épûleteivel díszesíttetik, lakosai katolikusok, és evangelikusok, fekszik Csepreghez 1, Sopronhoz 4 9/8 mértföldnyire, lapos két nyomásbéli határja középszerû, búzát, zabot, gabonát, ’s egyebet is terem, réttye kevés, juhai számosak." <ref></ref>

Fényes Elek szerint "Sajtos-Kál, magyar falu, Sopron vgyében, a Répczemellékén, Sopronhoz délre 5 mfd., a sárvári országutban, 350 kath., 20 evang. lak., paroch. szentegyházzal. Róna határa 858 hold. mellybõl szántóföld 650 h., rét 14 h., legelõ 70, erdõ 80 hold. Földje részint termékeny fekete agyag, részint kövecses. A váltó-gazdaság divatozik. Erdeje tölgy, cser, szil. Birtokosa Ruprecht János." <ref></ref>

A Niczky család 1846-ig volt birtokos a községben, akkor Niczky Sándor itteni birtokait a soproni Rupprecht Jánosnak adta el. Az új birtokos hamarosan cukorgyárat alapított a községben, melynek nyersnyagát a környező birtokain termelte meg. A Rupprecht család tevékenysége Sajtoskált a környék legjelentősebb településévé emelte. Jövedelmükből intézményeket támogattak, segítették az egyház, a kórházak, az árvaházak tevékénységét, segítették a szegény sorsúakat.

1910-ben 546 magyar lakosa volt.Ruprecht-kastélyában szállt meg egy éjszakára 1921-ben a királypuccs idején IV. Károly király és Zita királyné.

Nevezetességei

  • Római katolikus temploma a 13. században épült, 1234-ben már biztosan állt. 1754-ben barokk stílusban építették át. Főoltárát 1866-ban készítették.
  • A Rupprecht-kastélyt egy tornácos földszintes kúriából 1863-ban építették emeletes, tornyos kastéllyá. Körülötte angolpark van sok faritkasággal. Ma szociális otthon.
  • A Losonczy-kastély mai formájában 1922-ben épült fel a korábbi udvarház felhasználásával. A háború után lakóházként szolgált, több lakás volt benne. Ma magántulajdon, a Motz család szépen felújított kastélya.
  • A falu végén található tavat természetes források táplálják.

Külső hivatkozások

Források

<references/>




Sajtoskáli szállások:
Bebes Vendégház, Sajtoskál