Öttevény
- A környék eseménynaptára
- Öttevény térképe

Nyugat-Dunántúl
Község.
Megye: Győr-Moson-Sopron megye.
Nyugat-Dunántúl régió.
Győri kistérség.
Lakosok száma: 2862.
Lakások száma: 1009.
Terület: 2367 hektár.
Telefon körzetszám: 96.
Irányítószám: 9153.
Öttevény község Győr-Moson-Sopron megyében, a Győri kistérségben.
Fekvése
Magyarország északnyugati részén, a Mosoni-Duna jobb partján helyezkedik el .Területe: a belterület 169, a külterület 2198 ha-t tesz ki. Öttevény a történeti-földrajzi Tóköz területén, a Mosoni Duna jobb partján és a Rábca folyó kiöntése között helyezkedik el, Győrtől 14 km-re nyugatra.
Története és mai élete
- Első okleveles említése 1321-ből származik, ahol „Villa Wetewjn” néven szerepel.
- 1379-ben a Héderváry család birtoka.
- 1481-ben a falu a Szentgyörgyi grófoké.
- 1683-ban a Bécs ostromára induló török sereg a helység lakosait menekülésre kényszerítette, illetve lemészárolta.
- A községben 1929-ben épült evangélikus templom.
A község évszázadokon keresztül vízen és szárazföldön egyaránt vámmal rendelkezett. Az árvíz többször pusztította a falut. Ezek közül az egyik nagyos súlyos volt az 1899-es árvíz. A faluhoz tartoztak Miklós és Sándor háza majorok. Ez utóbbit 1772-ben a Viczay örökösök birtokmegosztása alkalmával hasították ki a határból. A település római katolikus temploma 1786-ban épült. Az öttevényi iskola első említése 1792-ből ismert. A 18. század végétől kezdve a lakosság lélekszáma folyamatosan növekedett. 1865-ben 1215 római katolikus, 116 evangélikus és 38 zsidó élt a községben. A fejlődés az 1867-es kiegyezés után vett nagyobb lendületet. A 19. század végére körjegyzőségi székhely lett. Rendelkezett posta- és távíróhivatallal, vasútállomással.
A községben 1929-ben épült evangélikus templom. Az itt lakók életét mindig is meghatározta az a tény, hogy a települést az ország egyik legjelentősebb útvonala szeli át. Az aktív keresők 2/3 része az iparban, 1/3 része a mezőgazdaságban dolgozik. A falu még a közelmúltban is híres volt zöldségtermeléséről. Az 1960-as években zöldségtermelő szakcsoport működött itt. Ez a termelési forma ma már megszűnt, s helyébe az átmenő forgalomra épülő zöldség-gyümölcs kereskedelem lépett. Az ún. "zöldségesek" helybeli magánvállalkozók. A nagy átmenő forgalomra való tekintettel, többen foglalkoznak vendéglátással és kereskedelemmel. A községnek a rendszerváltásig községi közös tanács székhelye volt, ma önálló önkormányzattal rendelkező község. A mezőgazdaság ma is fontos szerepet játszik a lakosság életében. A ma is eredményesen működő mezőgazdasági termelőszövetkezet alaptevékenysége és melléküzemágai jelentős mértékben biztosít munkalehetőséget az itt élőknek és műveli a kárpótlással földhöz jutottak jelentős részének földjeit. Külön kiemelendő a vetőmag termesztés és értékesítés. Az ipari tevékenység közül kiemelkedik az osztrák tulajdonú Alpen velour Kft kapagyártó üzeme, mely 50 fő munkaerőt foglalkoztat.
Kiemelkedik az 1993-ban felújított Földváry kastély, mely az ÉDÁSZ tulajdona. Ebben működik az ÉDÁSZ oktatóközpontja, s emellett étterem és HOTEL áll a vendégek rendelkezésére. 1985-ben épült a faluház, mely az egészségügyi intézményeket, a rendőrségi körzeti megbízotti irodát, valamint a házasságkötő termet foglalja magában. A római katolikus templom melletti parkban kapott helyet az 1992-ben felállított II. világháborús hősi emlékmű. 1993-ban épült 500 nézőt befogadó lelátóval a tornacsarnok.1967-ben épült az általános iskola, s ezenkívül található a községben óvoda és községi könyvtár.
Látnivalók
- Római katolikus templom (falfestmények: Samodai József)
- Evangélikus templom
- Földváry kastély
Külső hivatkozások
Győr-Moson-Sopron megye kézikönyvéből Sáry István irása átdolgozva.- A település honlapja
Öttevényi szállások:
Chateau Földváry, Öttevény






