Mátyus
Község.
Megye: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.
Észak-Alföld régió.
Vásárosnaményi kistérség.
Lakosok száma: 344.
Lakások száma: 145.
Terület: 1103 hektár.
Telefon körzetszám: 45.
Irányítószám: 4835.
Mátyus község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Vásárosnaményi kistérségben.
Fekvése
A Beregi-síkon, az ukrán határ mellett található, Tisza-parti település.
Története
Neve személynévi eredetű (Matheus = Mátyus), és birtokosa nevében Lónya 1270. évi határjárásban tűnt fel. 1323-ban a Várdai család perelt érte, és akkor Szabolcs megyéhez tartozónak mondották. A XIV. században a kisnemesi Mátyusi család birtoka volt, 1449-ben Várdai Miklós és Dobó János kapta, mint kihalt család birtokát királyi adományként. 1465-ben már a Lónyay családnak is volt része benne, 1513-ban lényegében a kisebb birtokosok részét is megkapták, csupán Szürtei László tartotta meg a maga részét, amelyet a leleszi konventre hagyott. Ettől az időtől kezdve a XVI-XVII. században három birtokosa volt: a konvent, a Lónyay és a Szabolcsban birtokos Lővey család. II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratát megbosszulandó: 1657-ben a lengyelek feldúlták, és még 1668-ban is pusztán állott. A XVIII. században két földesura volt, a Lövey és a Lónyay család, ez utóbbi 1944-ig megtartotta. A faluhoz tartozott Homokpuszta, de valószínűleg sohasem volt lakott település.Neve a régies magyar Matheus, Mátyus személynévből keletkezett. A XII. században Beth, másképp Betke Mátyusról nevezhették el, egyébként Simon, Bánk bán veje, az ő családjától vette meg Botrágy és Bátyu helységet. 1323-ban Bethke Dezső, beregi főispán perelt Mátyusért Várdai János fiával, Gáborral. A XIV. században a kisnemes Mátyusi, majd a Dancs család is bírta a helységet, 1449-ben királyi adományként beiktatták Kisvárdai Miklóst és ruszkai Dobó Jánost az utód nélkül elhunyt Csobai Mihály részeibe. 1465-ben a Lónyayak már Mátyus földesurai közé tartoztak, 1513-ban pedig megszerezték a kisebb birtokosok részeit. Szürtei László viszont a saját mátyusi tulajdonát végrendeletileg a leleszi konventre hagyta, így a XVI–XVII. században a Lónyayak, a konvent és a Szabolcsban birtokos Löveyek osztoztak rajta. 1500-as évek végén a tatárok a falucskát elpusztították. 1600-ban a Löveyek, akik a XVIII. századig földesurai maradtak, és a Lónyayak a mátyusi makkos erdő használatáról vitáztak. Az 1657-es lengyel dúláskor (II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratát bosszulták meg a lengyelek) az itteni lakosok a Tiszába süllyesztették templomuk egyetlen harangját, azután sose akadtak rá. 1668-ban Mátyust még pusztaként tartották számon. Bereg vármegye első katonai leírói 1782–85 között kicsiny falucskát találtak itt, amelyet kelet felé magas, sűrű, mocsarakkal átszőtt tölgyeserdő ölelt. A zabolátlan Tisza olyan mély és széles volt akkor, hogy a legkeskenyebb helyen sem lehetett átkelni rajta; áradásakor a falutól nyugatra fekvő, Kistiszának hívott mocsaras állóvíz az útjait szinte járhatatlanná tette. A leleszi káptalannak szép erdeje volt itt 1820 körül.
Fényes Elek a Geographiai szótárában a falucska 1851 körüli állapotát ismertette: Bereg vármegyei falu 333 lakossal; tölgyes erdeje derék, gyümölcse, hala bőséges. Mátyust az 1881–82-ben kiadott Bereg vármegyei monográfiában így írták le: magyar falu a kaszonyi járásban, 48 házzal, 305 lélekkel és 1859 holdnyi sík határral a Tisza jobb partján. 1924. január 1-től Mátyust Bereg vármegyétől Szabolcs vármegyéhez csatolták. Szabolcs vármegye 1939. évi monográfiájában kisközségként jegyezték föl a Tiszai járásban 1846 hold területtel, 550 lakossal, 95 házzal, egy állami elemi népiskolával, és egy állami általános továbbképző iskolával. A lakosok őstermelésből éltek, kis és törpebirtokokon gazdálkodtak. A Lónyay család egyébként 1944-ig megtartotta mátyusi birtokát.
Nevezetességei
A Beregi-Tiszahát hajdan egyutcás, a főút mellé települt falucskája Lónya felé terjeszkedett. A Tisza jobb partjához közeli 1098 hektáros kisközség 139 lakásában ma 400-an élnek, többnyire mezőgazdasággal foglalkoznak. A soros elrendezésű szalagtelkeken emelt újabb lakóházak jelentéktelenek, néhány, a XIX. században épült favázas, paticsfalas, paticskéményes, taposott szalmatetős hajék volt a Rákóczi utcán
