Kazincbarcika
- A környék eseménynaptára
- Kazincbarcika térképe
- Környék szálláshelyei

Észak-Magyarország
Város.
Megye:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye.
Észak-Magyarország
régió.
Kazincbarcikai kistérség.
Lakosok
száma: 30709.
Lakások száma: 12552.
Terület: 3670 hektár.
Telefon körzetszám: 48.
Irányítószám: 3700.
Kazincbarcika észak-magyarországi város Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Miskolc és Ózd után a megye harmadik legnagyobb városa.
Fekvése
A borsodi iparvidéken, Miskolctól kb. 20 kilométerre északra, a Sajó völgyében található.
Története
Kazincbarcika, mint a neve is mutatja, több település összeolvadásából jött létre. Sajókazincot 1240-ben említik először, a 19. századig agrárjellegű település volt, majd 1850-től, a szénbánya megnyitásától kezdve az iparra helyeződött a hangsúly. Barcika Alsó- és Felsőbarcika összeolvadásából jött létre, és bár itt is nyitottak bányát a 19. század végén, itt az ipari jelleg mindvégig másodlagos maradt a mezőgazdaság mellett. Az 1920-as évek elején azonban erőmű épült, mely egész Dél-Borsodot ellátta árammal, így Barcika is vonzani kezdte a munkaerőt.A II. világháború utáni iparosodás idején a két település egyre nagyobb jelentőségre tett szert és még inkább növekedésnek indult. 1947-ben hivatalosan is összevonták őket, egyelőre Sajókazinc néven, majd a kialakult nagyközség 1948-ban felvette a Kazincbarcika nevet. 1954-ben városi rangot kapott, ugyanebben az évben a bővülő település magába olvasztotta Berente községet. Ekkor már 11 000 embernél is több lakosa lett.
Az 1960-as években Kazincbarcika tovább fejlődött, a Borsodi Vegyi Kombinát vonzotta a munkaerőt és aktívan részt vett a város fejlesztésében. Az 1970-es években a lakosság létszáma elérte a harmincezer főt.
Az 1980-as években a bányászat és az ipar is válságba került, s a rendszerváltás éveiben ez csak fokozódott. A munkanélküliség Kazincbarcikán is jelentős méreteket öltött. A kilencvenes évek közepétől, úgy tűnik, a város a legnehezebb időket már maga mögött tudta és lassan újra fejlődésnek indulhatott. A Borsodi Vegyi Kombinát helyén a BorsodChem Rt. működik.
2000-ben Berente levált a városról és önálló községgé alakult.
Az Európai Parlament 1999 májusában Európa-díj első fokozatával (Európa Diploma), majd 2002 augusztusában az Európa-díj Becsületzászló fokozatával tüntette ki Kazincbarcikát széleskörű és szoros nemzetközi kapcsolatai terén elért eredményeiért.
Látnivalók
- Városi Kiállítóterem (időszakos kiállítások)
- Kisgaléria (fotókiállítások)
- Felsőbarcikai református templom (barokk, 18. század)
- Görög katolikus templom (1995)
- John Lennon-emlékoszlop
Híres szülöttei
- Egressy Béni (1814-ben született Sajókazincon, a helyi református lelkész fiaként)
- Itt született Lipcsei Péter labdarúgó 1972-ben
Testvérvárosok
Burgkirchen, NémetországDimitrovgrád, Bulgária
Knurow, Swidnica Lengyelország
Nagyrőce, Szlovákia
Nagyszentmiklós, Románia
Swidnica, Lengyelország
Técső, Ukrajna






