Hejőbába
- A környék eseménynaptára
- Hejőbába térképe
- Környék szálláshelyei

Észak-Magyarország
Község.
Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén megye.
Észak-Magyarország régió.
Tiszaújvárosi kistérség.
Lakosok száma: 1982.
Lakások száma: 549.
Terület: 1872 hektár.
Telefon körzetszám: 49.
Irányítószám: 3593.
Hejőbába község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól közúton 23 kilométerre délre
Története
A név és eredete
Először 1234-ben említik, Baba néven, mely egyes feltevések szerint az ószláv baba, azaz vénasszony szóból származik (vö. „bába”.) Kevésbé elfogadott hipotézis az, hogy a magyar "bába" főnévből keletkezett a település neve. Az előtag vízmelletiségre utal. A Hejő a Tisza egyik mellékfolyója. Az 1300-as pápai tized-jegyzékben Bábának, illetve Babilnak nevezik a települést. A 19. században kapja a Hejő előtagot, ami különféleképpen kapcsolódik az utótaghoz a forrásokban. 1898-től a település neve hivatalosan is Hejőbába.
Honfoglalás előtti időszak
Az első régészeti anyagok a neolit-ból származnak. Az 1950-es években került elő egy csiszolt, törött kőbalta a faluban. Ez a kőbalta a Bükki-kúltúra leletanyaga, ez a tény bizonyíték arra, hogy az őskorban Hejőbába területe a Bükki-kúltúra népeinek földje volt.Eleinte két településből, Alsó- és Felsőbábából állt. Eleinte királyi birtok volt, szláv telepesek lakták, a muhi csata után magánbirtok lett.
A török időkben hódoltsági terület volt, adót kellett fizetnie. A főbb kereskedelmi utaktól távol esett, ezért a 15.-16. század gazdasági fejlődése elkerülte. A parasztokra nehezedő terhek, a jobbágyok egyre nehezebb helyzete miatt ebben a térségben bontakoztak ki a kor nagy parasztfelkelései, és a Thököly-féle mozgalom is. A Rákóczi-szabadságharc után elnéptelenedett, csak akkor települt be újra, amikor a birtokosok kedvezményekkel segítették ezt elő.
A II. világháború idején orosz légitámadás érte Hejőbábát, az orosz katonák végigdúlták a falut, a németek pedig felégették a vasútállomást.
Környező települések
Hejőpapi (7 km), Nemesbikk (3 km), Sajószöged (5 km), Szakáld (4 km), a legközelebbi város: Tiszaújváros (11 km).
Külső hivatkozások
- Hejőbába honlapja






