FelsőZsolca
Felsőzsolca városa a Bükk hegység keleti lábánál, a Sajó folyó bal partján, a borsodi tájegység Abaújjal határos keleti oldalán, a Bódva, a Sajó és a Hernád folyók völgyeinek természetes metszéspontjában fekszik.
A régészeti (Várdombi ásatások) és történeti kutatások eredményei arról tanúskodnak, hogy a település területén és közvetlen környékén már az ősidőkben letelepedett az ember. (Újkőkori, bronzkori, vaskori, kelta- és Árpád-kori leletek A község határának keleti részén található emberkéz alkotta Halmokról a régészeknek az a véleménye, hogy 6-8000 évvel ezelőtt keletkezhettek.
Az első írásos adat a településről 1281-ből maradt fenn. Ebben az oklevélben a Misokóc nemzetség és Panyth bán fiai között a Sajó mederváltása miatt keletkezett birtokvitát a felek úgy zárták le, hogy az egri káptalan előtt megállapodtak: Misokolc és Zsolca között a határ mindenkor a Sajó folyó.
Az 1333-35. évi pápai tizedjegyzékekből tudjuk, hogy ekkor itt volt a megye egyik legtöbbet fizető, virágzó plébániája, melyet Szent Mihály tiszteletére szenteltek fel.
A XV században a Szemere család zálogbirtoka a falu, majd Bebek Ferenc, Serédi Gáspár birtokolja a községet.
A török megielenése véget vet a békés fejlődésnek, 1544-ben dúlják fel először a környéket.
A XVI. század derekától protestáns főurak az új birtokosok. (Rákócziak, Dőryek Szirmayak)
A XIX század elején házasság révén a Platthy család tulajdonába kelrül Felsőzsolca, majd újabb házasság révén a Szqthmáry Király családé lesz. Általuk ismét olyan család a birtokos, kiknek kiemelkedő szerepe volt Észak-Magyarország kulturális és gazdasági életében. Az első kéziratos térkép 1771-ben készült Felsőzsolcáról. Ennek művészi reprodukciója (melyet Vincze Ildikó keramikus művész készített) díszíti a Városháza Dísztermét.
A szabadságharc során kétszer is súlyos károk érik a falut és a Szathmáry Király uradalmat. 1849 július elején a beözönlő cári csapatok fosztogatnak itt, majd 1849. július 25-én a Zsolcai csatában, amikor Világos felé visszavonuló Görgey összecsap velük, az ütközet során felgyújtják a községet, és ismét kifosztják az uradalmi kastélyt s a birtokot.
A történelem hőseit és áldozatait nem felejti Zsolca lakossága. Az 1849. július 25-i Zsolcai csata emlékére, az országban másodikként emeltek a "Honvédek-nek emléket" melynek felszentelésére 1867. szeptember 2-án került sor.
A jobbágyfelszabadítás és a kiegyezés után rohamosan fej1ődő Miskolc ipari munkásainak Felsőzsolca is segít letelepedni.
Az 1869-ben 946fős község a századfordulóra 1672 főnek, 1930-ban már 2532 embernek ad otthont. Természetesen ez azt is jelentette, hogy megváltozott a lakosság foglalkozás szerinti megoszlása. 1930-ban fele-fele arányban élnek itt a mezőgazdaság által eltartottak, illetve az iparban, kereskedelemben foglalkoztatottak.
Az első világháború nagy áldozatot követelt a falutól. A háború frontjain 47 zsolcai halt hősi halált. Két fiatalember 1919-ben, a falu környékén lezajlott harcok következtében vesztette életét.
A két világháború közötti időszak fontos jellemzője, hogy a községben sok kis- közösség létezett. Pártok, vallási szerveződések, kulturális és önsegélyező körök, sportszervezetek, társadalmi szervek jöttek létre, melyek át-, meg átszőtték a község társadalmának egészét, s vált így településünk a sok újonnan ideköltöző lakos ellenére valódi közösséggé.
A II. világháború az elsőnél is nagyobb megpróbáltatásokkal, áldozatokkal járt. Közel kétszázan vesztették életüket a háború következtében.
1991-ben a Szabadság Napján, a Kegyeleti Parkban az egyházak ökomenikus szertartás keretében leplezték le a II. világháború felsőzsolcai áldozatainak emlékművét, Varga Éva szobrászművész alkotását.
Az erőltetett szövetkezeti szervezés eredményeként újra megismétlődött a század- forduló évtizedeiben lejátszódó népmozgás. A Miskolcon munkahelyet keresők nagy része a városkörnyéken telepedett meg. Felsőzsolcán is új lakótelepek, utcasorok épültek. A beköltözők révén Felsőzsolca, az 1980-as évek végére hétezres lélekszámú nagyközséggé vált.
