Demjén

Demjén határában újkőkori leleteket, valamint honfoglalás-kori villás nyílhegyeket találtak. Régi neve Deménd. Írott forrás 1331-ben említi először Demjén névalakban. Csanád egri püspök vásárolta meg, majd 1331-ben - már mint eszergomi érsek - az egri káptalannak adta. 1363-tól az egri püspökségé, 1805-től pedig az érsekségé lett a falu.
Az 1476-1486 között készült urbarium elmondja, hogy Demjén a püspöki birtokot képező Szarvaskő várához tartozik, s határában egy elpusztult település is van, mely 1486 után sohasem népesült be többé. 1552-ben az Eger várát ostromló törökök elpusztították a falut. 1554-ig teljesen lakatlan volt. 1558 és 1564 között népesült be újból. Kisdemjén határát és erdeit Dobó István óta az egerszalóki jobbágyokkal együtt közösen használták. 1686-ban a falu lakosai még Eger megszállása előtt szétszéledtek. Az elnéptelenedés az Eger blokádja érdekében elrendelt kiürítés folytán következett be, s 1700-ig tartott.
1701-ben a más megyékből betelepülő új lakosság a vármegyétől megkapta az új telepeseknek engedélyezett adómentességet, amennyiben az állami kapuadót felerészben, a katonai beszállásolás és fuvarozás terheit egészben elengedték nekik három évre. A helyi jobbágyok saját határukat - terméketlensége miatt - a Rákóczi-szabadságharc óta nem művelték, hanem marháikat legeltették rajta. Ehelyett Pusztaszikszó határában vettek művelés alá szabadfoglalásként különböző nagyságú földdarabokat. A szőlőhegy aljában kőfejtő volt, itt egy mester állandóan termelte az építőkövet. 1799-ben a földek mérnökileg ki lettek mérve a jobbágytelkekhez, a termények ötszörös termést hoztak, mégis kedvezőtlen volt a lakók helyzete, tele voltak adóssággal.
A 20. század első felében, a Pünkösd-hegy aljában fekvő Demjén nagyközség volt az egri járásban, melyhez Albert-major és a Vas-tanya néven ismert puszták tartoztak. A község házainak száma 222 volt. A magyar anyanyelvű lakosság két kivétellel római katolikus vallást gyakorolt. Mint fiókegyház, a kerecsendi anyaegyház filiája volt. A tankötelesek oktatása elemi és a továbbképző iskolában történt, 4 tanító közreműködésével.
A község lakói őstermelésből éltek. Ipari vállalata volt az Egri Érseki Kőbánya és a Bauer-féle kőbánya. Hét kisiparos működött a községben, közülük 6 nem tartott alkalmazottat. A kereskedelmet a Hangya Szövetkezet bonyolította le, mely vegyeskereskedést üzemeltetett. A község egészségügyi ellátását a 11,5 kilométerre lévő körorvos végezte, gyógyszertár, kórház legközelebb szintén Egerben volt. Egy szülésznő élt a községben.
A 20. században Levente Egyesület (1924), Önkéntes Tűzoltó Testület (1929) és Polgári Lövész Egyesület (1935) tevékenykedett a faluban.
Az I. világháború harcterein küzdő katonák között 376 demjéni lakos harcolt, kik közül 35-en életüket vesztették.

Az 50-es évek elején a kisbirtokosok termelőszövetkezetet alakítottak; 1956 után, a 60-as évek elején az egész falu egy tsz-be tömörült. A tsz 1949-1964 között 'December 21. Tsz', 1964-től 'Haladás MGTSZ' néven működött tovább. Először még állattenyésztéssel is foglalkoztak, majd a szőlőtermelés gazdaságosabbnak bizonyult, és arra fektették a fő súlyt. 1977-ben aztán érthetetlen változás állt be a község életében. Közigazgatásilag Kerecsendhez, a tsz-t pedig Egerszalókhoz csatolták. Így megosztott lett a község. Ez rá is nyomta a bélyegét a fejlődésre: stagnálás következett.
A település 1990 után újra önálló lett. Az alapellátást nyújtó intézmények (iskola, óvoda, egészségügyi hálózat), részben új épületekben nyertek elhelyezést, felszereltségük viszonylag jónak mondható.
A település vezetékes ivóvízzel, telefonnal, gázhálózattal, szennyvízcsatornával és optikai vezetékes kábeltévé-hálózattal rendelkezik. Demjén Község rendezési tervét 2001-ben fogadta el az Önkormányzat.
A közelben lévő, jelentős fejlődés előtt lévő egerszalóki hőforrás kedvező lehetőségeket teremt Demjén idegenforgalmi fejlesztése számára.