Bököny
TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS
A község már Zalán bolgár fejedelem alatt település volt, ez időben Bukodnak hívták, az akkori szláv elnevezés szerint. A név vallási kifejezést tartalmaz.
A tatárjárás az egész települést feldúlta, nem maradt meg a régi faluból csak a templom, az is romokban. A nép pusztatemplomnak nevezte el, és még a mai napig is e dűlőt pusztatemplomi dűlőnek hívják. A tatárok kiverésénél az utolsó csatát egy Bökényi Dénes nevezetű magyar vezér vívta meg, róla nevezték el a községet Bökönynek.
A tatárok elvonulása után a megmaradt nép nem tért vissza a régi település helyére, mert azt szerencsétlennek tartotta, és e helytől kb. 3 km-re keletre a homokdombos oldalon kezdett új életet. Ezekhez csatlakoztak a IV. Béla által a hegyekből ide telepített ruszinok és oláhok.
A község első okleveles említése 1291-ből származik, amikor a Gutkeled nembeli Pál bán itteni birtokrészét átadta a rokon Hodos ispánnak. Hodos
leszármazottai, a rokon Szokoly Péter pap rokonai nevében egyezséget kötött, hogy a közeli Micskét és Kisbököny felét cserébe majd birtokért Hodos leszármazottainak átadják.
Ettől kezdve mintha nyoma veszett volna, csak 100 év múlva említik újra egy jobbágyszökés kapcsán, ebből úgy tűnik, mintha a Kállay család egy
ágának is lett volna birtokrésze benne. Egy keltezés nélküli, de Pálóczi László országbíró (XIV. század közepe ) által kiadott oklevélben bökönyi Farkas István és Ambrus ellen Pető Ders fiai határt járattak. A határjáró oklevélben szomszédaiként egy Petrid nevű puszta és Poroszlótelke voltak megnevezve,az előbbi Balkány határába beolvadt Aba - pusztával, az utóbbi Hajdúhadházhoz tartozó puszta. Az említett Farkas család 1510-ben és 1551- ben is birtokosa.
A XVI. század végén jelentős hely, 4 dézsmafizető jobbágy alapján 220-225 lakója lehetett. Ekkor már sok birtokosa volt, de ezek közül sem öröklődött meg mígnem a Rákóczi család révén, valamint Seledy Boldizsár meg nem szerezték. 1584-ben már a királyi Ficusnak is volt itt részbirtoka és a tokaji várhoz tartozott. Egy 1768-as tanúvallomás melléklete szerint a XVI. század végén állt Farkas Jakab és Szelindy László kúriája; 32 jobbágyházuk volt a pusztává lett faluban. Elnéptelenedése a XVII. század első évtizedében mehetett végbe, 1613-ban már pusztának mondják és az is maradt közel másfél évszázadig.
Mint pusztának, sok kisebb nagyobb nemes család volt a birtokosa, azok adták-vették. 1632-ben negyedét Rákóczi Zsigmond szerezte meg, más része a XVII. században a királyi fiscus birtokába jutott, s az 1666-1713 között megtelepült hajdúvárosok használták legelőnek, néha földesúri engedély nélkül is. Az 1728-ban keletkezett összeírás szerint is lakatlan puszta, a közeli Sámson lakói használták. Egészen lakatlanná azért nem vált, mert az 1720-as évektől kezdve a királyi kincstárnak csárdája és kerülője volt a pusztán, a többi birtokos pedig részben saját maga tartott itt teleltető szállásokat, részben az árendás tőzsérek pásztorai éltek a pusztán. Az 1767-ben történt vizsgálat szerint egynegyedét a királyi kamara bírta, másik negyedét a Rákóczi-jusson Aspremont gróf és a báró Meskó család, a harmadik negyedén egyenlő arányban a br. Horváth család, a közeli Újfehértón birtokos Somossyak és acsicseri Ormos család, a negyedik negyedén pedig a Gencsy család osztozott.
A XVIII. század végén a kincstár a részét eladta, a Rákóczi-Aspremont-rész is eladásra került és a földesurakból álló nemesi középbirtokosság közös megegyezéssel zselléreket telepített ide. 1828-ban 117 házában 107 házas és 10 házatlan zsellér lakott. A 48-as szabadságharc idejében már szervezett község volt, és a szabadságharcban már a község lakossága is aktívan részt vett.A XVI. század végén jelentős hely, 4 dézsmafizető jobbágy alapján 220-225 lakója lehetett. Ekkor már sok birtokosa volt, de ezek közül sem öröklődött meg mígnem a Rákóczi család révén, valamint Seledy Boldizsár meg nem szerezték. 1584-ben már a királyi Ficusnak is volt itt részbirtoka és a tokaji várhoz tartozott. Egy 1768-as tanúvallomás melléklete szerint a XVI. század végén állt Farkas Jakab és Szelindy László kúriája; 32 jobbágyházuk volt a pusztává lett faluban. Elnéptelenedése a XVII. század első évtizedében mehetett végbe, 1613-ban már pusztának mondják és az is maradt közel másfél évszázadig.
Mint pusztának, sok kisebb nagyobb nemes család volt a birtokosa, azok adták-vették. 1632-ben negyedét Rákóczi Zsigmond szerezte meg, más része a XVII. században a királyi fiscus birtokába jutott, s az 1666-1713 között megtelepült hajdúvárosok használták legelőnek, néha földesúri engedély nélkül is. Az 1728-ban keletkezett összeírás szerint is lakatlan puszta, a közeli Sámson lakói használták. Egészen lakatlanná azért nem vált, mert az 1720-as évektől kezdve a királyi kincstárnak csárdája és kerülője volt a pusztán, a többi birtokos pedig részben saját maga tartott itt teleltető szállásokat, részben az árendás tőzsérek pásztorai éltek a pusztán. Az 1767-ben történt vizsgálat szerint egynegyedét a királyi kamara bírta, másik negyedét a Rákóczi-jusson Aspremont gróf és a báró Meskó család, a harmadik negyedén egyenlő arányban a br. Horváth család, a közeli Újfehértón birtokos Somossyak és acsicseri Ormos család, a negyedik negyedén pedig a Gencsy család osztozott.
A XVIII. század végén a kincstár a részét eladta, a Rákóczi-Aspremont-rész is eladásra került és a földesurakból álló nemesi középbirtokosság közös megegyezéssel zselléreket telepített ide. 1828-ban 117 házában 107 házas és 10 házatlan zsellér lakott. A 48-as szabadságharc idejében már szervezett község volt, és a szabadságharcban már a község lakossága is aktívan részt vett.
