Békés város és környékének története

Jó természetföldrajzi helyzetének (vizekjárta terület, jó termőföld) köszönhetően városunk és környéke már a neolitikum óta folyamatosan lakott terület, mint azt a földből előkerülő régészeti leletek bizonyítják. A neolitikumból a tiszai kultúra, a rézkorból a bodrogkeresztúri kultúra, a bronzkorból pedig az ottományi és gyulavarsándi kultúra népeinek leleteit találhatjuk meg leginkább Békés határában. A vaskor, majd az úgynevezett népvándorláskor már név szerint is ismert népei is megfordultak környékünkön, múzeumunk őriz kelta, szkíta, szarmata, gepida, avar emlékeket.
Az egymást követő néphullámok után megjelenő, hazánk területén állandó államalakulatot alkotni tudó honfoglaló magyarság is megjelenik területünkön. Városunk területén a források alapján a Csolt nemzetség telepedett meg, a Gellért legendában olvashatunk a pogányok vezéréről, a békési Vatáról. Békés neve személynévi eredetű, így hívhatták az Árpádkori megye központját jelentő település egyik legelső ispánját. Megyeszékhely voltát az 1200-as évekből származó több oklevél is alátámasztja, melyek szerint nemcsak ispánsági vár, de főesperesség székhelye is. 1403-ban a Maróthi család kezébe kerül az egész környék, ekkortól egyre inkább Gyula városa veszi át a központ szerepét, bár az oklevelek tanúsága szerint még több esetben itt tartják a megyegyűlést.

1566-ban Gyula várának elfoglalásával Békés is török kézre kerül, akik palánkvárat is építenek városunkban. E későközépkori palánk nyomait régészetileg is feltárták. 1595-ben Gyula vára védelmében a törökök az egész környéket felégették, a békési erődítmény is elpusztult. Bár nem építették újjá, jelenlétük az egész XVII. században kimutatható. 1695-ben Gyula várával együtt településünk is felszabadul, a megye kincstári birtok lesz.
A Rákóczi szabadságharc idején a környék harmadszor is elnéptelenedik, ezúttal utoljára. A visszatelepülés igen lassan történik, 1720-ban az egész megye királyi adományként Harruckern János György kezébe kerül. Bár az új földesúr birtoka benépesítése érdekében különböző kedvezményeket ad jobbágyainak, továbbra is sok a lakatlan terület, a később oly jellemző tanyás települési mód is erre az időszakra vezethető vissza.
A XVIII. század végén örökösödés révén Békés és környéke a Wenckheim grófok kezébe kerül. Ekkor már a város mind az öt mostani kerülete létezik, az utolsó visszatelepülés után nem sokkal emelik a református templom elődjét, és még e században készül a katolikus és görögkeleti templom is.

Állandó veszedelmet jelentenek a Körös és mellékvizeinek állandó áradásai, az árvízveszély csak az 1850-es évek folyószabályozásaival szűnnek meg. A reformkorban megyénk nemessége is élénkebben kezd politizálni, most és később is a liberális eszmék mellé állnak. Az 1848-49-es szabadságharc, bár városunkban nem folynak harcok, nagy lelkesedést vált ki. A világosi fegyverletétel után itt is nehéz idők következtek, többek között a lakosság kezében levő Kossuth-bankók megsemmisítése miatt.

1872-ben nagyközséggé nyilvánítják Békést, a század végén kialakul a központi rész mai arculata. A millenniumot itt is ünnepségsorozattal köszöntik, a századforduló környékén nagy építkezések folynak (a Bérház épülete, a Gimnázium, a Városháza). Világháborús harcok nem érintik városunkat, veszteségek természetesen itt is vannak. A II. világháború végét számunkra 1944. október 6. jelenti, bár az élet nehezen indul meg városunkban is. Mint az országban mindenütt, elkezdődik a termelőszövetkezetek szervezése, némi iparosodás is bekövetkezik. 1969-ben nagyközségi címet, majd 1973. április 15-én a régóta várt városi címet is visszakapja Békés.

Békés az elmúlt három évtizedben valódi városi arculatot nyert, de alapvetően megőrizte kisvárosi hangulatát, s az iparosodás elmaradása következtében romlatlan természeti értékei tehetik vonzóvá.