Balatonkeresztúr
Község.
Megye: Somogy megye.
Balaton régió.
Fonyódi kistérség.
Lakosok száma: 1561.
Lakások száma: 676.
Terület: 2106 hektár.
Telefon körzetszám: 85.
Irányítószám: 8648.
Régészeti kutatásokból kiderült, hogy őseink, előtt már rómaiak, sőt: minden jel arra mutat, hogy, kelták, majd a rómaiak után a hunok is laktak e vidéken. A helység első írásos említése 1316-ból való, amikor is a terület a Somogyvári Benedek-rendi apátság tulajdona volt.
1400-ban egy oklevél Possessió Sandtae Crucis, vagyis Szent Kereszt földje néven említi. 1506-ban Kereszthúr néven látjuk írásokban a hely nevét, majd a Keresztúry család birtoka lett és ettől kezdve a Keresztúr nevet viseli.
A település életében legjelentősebb változást a Festetics család megjelenése jelentette. A Festetics család 1634-ben költözött horvát földről a Dunántúlra. 1698-ban vásárolta meg Keresztúrt Festetics I. Pál várnagy majd fia Festetics II. Pál huszárkapitány lett a tulajdonos. Az ő legkisebb fia Festetics Kristóf. Ebben az időben Festetics Kristóf somogyi alispán volt, országgyűlési követ, és a tudományok pártfogója. A század elején, 1902-ben megalapították a helyi fürdőegyesületet.
A helyi gazdálkodásban változtatott a zalai 1891-ben kitört filoxéravész. A zalai szőlősgazdák ide települtek át mert a homokon nem élt meg a kártevő. Jelentős szőlősterületek alakultak ki, s innen származik a Szőlőtelep név.
A helytörténetben a II. világháború pusztításáról is szót kell említeni. 4 hónapig állóháború volt itt; sok áldozatot követelt és értékeink nagymérvű pusztulását.
Balatonkeresztúr községből 1925-27 között kivált Balatonmáriafürdő - amellyel most szoros szomszédságban élünk. A két település annyira összeépült hogy az ideérkező vendég sokáig nem is tudja Keresztúron van-e vagy Márián.







