Balatonfüred
Város.
Megye: Veszprém megye.
Balaton régió.
Balatonfüredi kistérség.
Lakosok száma: 13186.
Lakások száma: 5529.
Terület: 4645 hektár.
Telefon körzetszám: 87.
Irányítószám: 8230.
Balatonfüred 13 300 lakosú Veszprém megyei kisváros, a Balaton-part legrégebbi üdülőhelye. A régi községből, a fürdőtelepből és az egykori Arács faluból áll, amit 1954-ben csatoltak hozzá. Az északi part fővárosa, jelentős vitorlás kikötő.A város legrégebbi, a Kéki patak partján épült, később elhagyott település része ma szőlőterület, maga a Kéki forrás még működik. Télen a városi ivóvíz is egy jóízű, édesvíz forrásból (Siske) származik. A városban még számos foglalt és foglalatlan, főleg savanyúvíz forrás is található.
A városon halad át a 71-es út, valamint a Budapestről Tapolcára és Keszthelyre vezető egyvágányú vasút is. Korábban a legnagyobb munkáltatója a Balatonfüredi hajógyár volt, ma inkább a szállodák és a szívkórház a jelentősebb foglalkoztatók. Három építőipari vállalatnak, két húsfeldolgozónak és két kamionfuvarozónak van itt telephelye. Új a város személyhajózási kikötőépülete, és újjáépül a balatoni légi mentőszolgálat telephelye is. Van a városnak három strandja, egy kempingje, több vitorláskikötője is.Három általános iskolája, egy gimnáziuma és egy szakközépiskolája és egy zeneiskolája van, jelentős iskoláskorú népességgel és szép tanulmányi sikerekkel. Fél tucat kórus, zenekar és sportegyesület, helyi tévé, körzeti rádió (Radio Jam), helytörténeti folyóirat és egy újságszerű havi lap "színezi" a város eseményeit.Van önálló piaca (vásárcsarnoka), hipermarketje (Plus), szakorvosi rendelője, áruháza, művelődési otthona, egy futballpályája és 2004. óta konferencia és sportcentruma (benne mozival). Nyitás előtt van egy bazár negyed (az elhíresült görög falu), tervezés alatt egy aquapark.Van a városnak nevezetes katolikus (a vörös templom), református (a fehér templom) és evangélikus (az új templom) temploma, sőt HIT gyülekezeti (volt MSzMP) székháza is. Itt található a körzet Földhivatala is.
Fekvése, klímája
Lankás dombok által körülölelt kisváros a Balaton északi partján.Ismertségét elsősorban szénsavas forrásainak és mediterrán jellegű klímájának köszönheti.A Balaton-part közelében fakadó savanyúvizes forrásokból már a 17. században tudtak. Szerepük csak akkor vált jelentőssé, amikor felmelegített vizüket gyógyfürdőzésre kezdték el használni, és 1772-ben Füredet hivatalosan is gyógyfürdővé nyilvánították.A városban működő Állami Szívkórházban sok szívbeteg nyerte vissza egészségét, köztük a híres Nobel-díjas hindu költő, Rabindranath Tagore.
Története
Ősi, már a római korban is lakott település. Neve először a Tihanyi Apátság birtokösszeírásában szerepel (1211)A gyógyvizeket először 1708-ból származó dokumentum említi.A város az 1800-as évek-ben, a reformkorban indult fejlődésnek.1831-ben már kőszínházzal rendelkezett. Innen indult az első balatoni gőzhajó 1846-ban. Füreden hajógyár is létesült. Főként a kiegyezés utáni időszakban kedvelt találkozóhelye lett a politikusoknak, művészeknek.1971 óta Magyarország első gyógyüdülő városa, a „Szőlő és bor nemzetközi városa”.
Látnivalók
- Kossuth Lajos-forrás ivócsarnoka
- Blaha Lujza egykori nyaralója (1816-ból, klasszicista)
- Kerek templom (1841 - 1846, Fruman Antal tervei szerint, klasszicista; jobboldali mellékoltár képe Vaszary Jánostól)
- Jókai Mór nyaralója (1870, eklektikus, ma emlékmúzeum)
- A Tagore sétány a Balaton parton.
- A móló látványa a Füred szálló ablakából
- Az új móló épület (hajóállomás és étterem)
Külső hivatkozás
További irodalom:
- Zákonyi Ferenc: Balatonfüred (Adalékok Balatonfüred történetéhez a kezdetektől 1945-ig) Veszprém, 1988. 893 p. ISBN 963 7199 05 5
Balatonfüredi szállások:
Káldy Panzió és Étterem, Balatonfüred
Hotel Annabella, Balatonfüred
Hotel Margaréta, Balatonfüred
AAA-Apartment 2, Balatonfüred
Hotel Marina, Balatonfüred
Hotel Park ***, Balatonfüred







