Leírás

A sok évszázadot megélt zalavári Mocsárvárra (Mosaburgra) ma már nagyon kevés dolog emlékeztet. A régi vár köveit széthordták a XVIII. sz.-ban. A Várszigeten 1841-ben kezdődtek az ásatások. A gödrök, árkok ma is mutatják a régi kutatások nyomait. A kőkorszaktól a XIV. sz.-ig itt talált leletek, faragványok nagy része a keszthelyi Balatoni Múzeumban látható.

Valamikor itt, a mai községtől távol (1,5 km) a mocsárban egy római erődítés helyén épített várat és templomot a IX. század közepén Pribina szláv fejedelem, aki Nagy Károly frank király unokájától kapta ezt a területet.

Nagy Károly frank király unokája Német (Bajor) Lajos pannóniai uralma alatt Mojmir északmorva fejedelem (830-846) 833-ban elűzte földjéről szomszédját, a frankokhoz hű Pribina morva fejedelmet, aki családjával és kíséretével a frankokhoz Pannóniába menekült. A megkeresztelkedett Pribina hűbérbirtokul, majd örök adományul megkapta Német Lajostól Alsó-Pannónia egy részét a Zala folyó környékén. Az írott forrásokból tudjuk, hogy az átkelőhely miatt megnövekedett jelentőségű Zalaváron (melyet Mosaburgnak - Mocsárvárnak, Blatengradnak neveztek), a Zala folyó szigetvilágában a IX. sz. közepén Pribina szláv fejedelem várat és templomot építtetett. A hely azért is megfelelő volt, mert itt már régóta jelentős szláv népesség élt, s mély gyökerei voltak a kereszténységnek. A német egyházhoz fűződő jó viszony folytán Mosaburgban három templom is épült ebben az időben Mária, Keresztelő Szent János és Szent Adorján tiszteletére. A sövényfonatos fallal megerősített vár Mária templomát a pannóniai térítésről beszámoló salzburgi forrás szerint 850-ben Liupram salzburgi érsek szentelte fel. A IX. sz. közepén Mosaburg volt a salzburgi egyház pannóniai központja, amely ellenőrizte a zalahídvégi átkelőhelyet, védte Itáliát és a nyugatot a kelet felől érkező támadások ellen. A területet Pribina halála (861) után fia, Kocel (861-880) kapta. A honfoglaló magyarok, megtörve a szlávok uralmát, 897-900 között megszállták Pannóniát, elfoglalták Mosaburg várát és Zalavárnak nevezték el. 1019-ben Szent István bencés apátságot alapított a Zala szigetén, birtokokat és egyéb jövedelmeket adományozott a monostornak. 1073-ban Salamon király, 1091-ben I. László király is meglátogatta a várat. A vár első okleveles említése 1164-bôl származik. Ez tehát a legrégebbi balatoni várunk, a többi csak a tatárjárás után épült. Az apátság 1341-ben leégett. A török hódoltság idején őrségének feladata a fontos hídvégi átkelő védelme volt. A XVII. sz. végén Zalavár végleg elvesztette hadi jelentőségét. 1700-ban már senki sem lakta. Végül a kuruc időkben, 1702-ben I. Lipót császár annyi más várral együtt ezt is felrobbantotta. A vár maradványai mellett, az út felőli kis dombon, néhány lépésre a Cirill és Metód emlékoszlop mellett áll az az emlékmű, amelyet a zalavári bencés apátság alapítójának tiszteletére állított az utókor: Szent István dicső emlékének hálás kegyelettel áldozva helyezte el a táblát Zala várának, megyénk egykori központi helyén nagy királyunk halálának kilencszázados évfordulóján Zala megye közössége (1938).